Kedves leendő és már meglévő kísérleti beagle gazdik!

Ugyan a hivatalos beagle találkozó, amiről már szóltunk korábban csak 2010. szeptemberében kerül megrendezésre, ha van kedvetek és időtök, gyertek el a XVIII.Váci Világi Vigalomra, ami 2010. július 23-24-25. kerül megrendezésre.

Már csak azért is, mert ott leszünk (a hétvégi napokon) mi is, a kísérleti kutyások, valamint a beagle fajtamentőkkel is találkozhattok, természetesen négylábúaink társaságában.


Várjuk szeretettel mindazokat, akik szeretnének velünk megismerkedni és mentett kísérleti kutyust látni élőben :). Várjuk továbbá a kísérleti bigliket gazdijukkal, valamint mindazokat, akik szeretnének a jövőben laboros kutyát örökbefogadni. És persze azok se rettenjenek el a lehetőségtől, akik egyszerűen csak szeretik ezt a kutyafajtát.

Ne várjunk szeptemberig, ismerjük meg egymást hamarabb! :)


Jeletkezzetek emailben, hogy esetlegesen az odajutást is meg tudjuk oldani, és hogy van-e erre lehetőség.

*INFO: Vác a Dunakanyar kapujaként ismert barokk kisváros, Pest megye negyedik legnagyobb lélekszámmal rendelkező települése. A város közismert barokk főteréről és épületegyütteseiről, valamint a pár éve feltárt XVIII. századi kriptaleletekről.
2010-ben július utolsó hétvégéjén a Vácra látogatókat ismét a Váci Világi Vigalom 3 napos barokk forgata köszönti. A történelmi belváros helyszínein és a Duna parti sétányon zajló rendezvény a XVIII. szd-i korba kalauzol el, amikor Mária Terézia uralkodó meglátogatta a várost. A különleges esemény tiszteletére emelték az ország, azóta is egyedülálló diadalívét a Kőkaput.
A mítosz szerint Mária Terézia sohasem haladt át alatta, mert egy jóslat azt súgta neki, hogy ledől, amint áthajt alatta. A vonuló udvartartásával együtt a császárnő kikerülte a diadalívet és így érkezett be Vác főterére, ahol éljenző tömeg várta. Az uralkodó öt teljes napot töltött a város és Migazzi bíboros vendégségében, ünnepségek sorozatával hódoltak neki a váci polgárok.
Az 1993 óta megrendezésre kerülő három napos Vigalom nemcsak a barokk kort idézi meg, hanem bemutatja a városban és környéken lévő művészeti értékeket, építészeti kultúrát, valamint közismert produkciókat.

További információ:

Share

0 hozzászólás:

Powered By Blogger